Irány az ovi! – Ovis mesék a Meséld el! csapatától szeretettel!

A mese 5 részletben jelenik meg 5 héten keresztül.

RongyJankó óvodás szeretne lenni! Vajon sikerül neki?

1. rész

RongyJankó a Télapó manója, látogatóba érkezett Milán családjához, az emberek világába. Az egyik nap délután kíváncsian kapaszkodott fel az ablakba. Az üvegen át fürkészte a tájat, leste, hogy kisbarátja mikor ér haza. A szíve húzta-vonta az ablakhoz, belül érezte már, hogy hamarosan újra találkozni fognak. Milán nemrég lett óvodás. RongyJankó azt nem tudta, hogy mit is jelent ez tulajdonképpen. Azt vette észre, hogy reggel nagy a készülődés, gyorsan indulni kell és ő a kismanó egyedül marad. Aztán sok-sok idő múlva megjelenik Milán és lelkesen mesél az óvodáról.

RongyJankó megtudta, hogy sok olyan gyerek jár az óvodába, mint az ő kis barátja. Fiúk, lányok. Sokat játszanak és van velük egy kedves néni, akit ők óvó néninek szólítanak. Ő mondja meg nekik, hogy mikor mit kell csinálni, játszik velük, sokat mesél nekik, elaltatja őket. Ha valaki sír, azt megvigasztalja. Milán már el is döntötte, hogy tulajdonképpen ő szeret óvodás lenni.

Mióta Milán óvodás lett, mikor hazaért a szobában épített kuckóban “bekuckóztak” és Milán csak mesélt, mesélt. RongyJankó pedig figyelmesen hallgatta.  

Egyszer aztán megkérdezte:

  • Te, Milán, szerinted én elmehetnék veled az óvodába?

Milánnak felcsillant a szeme!

  • De jó volna! Akkor együtt játszhatnánk egész nap. Gyere, kérdezzük meg Anyát!

Anya éppen a konyhában mosogatott.

  • Anya! Anya! – hallotta Milán hangját.

Kíváncsian nézett fiára, majd lemosta és megtörölte a habos kezét.

  • Tessék, Milán! – szólt.
  • Anya, holnap RongyJankó velem jöhet az óvodába?
  • Ezt hogy gondolod? – kérdezte Anya érdeklődve.
  • Úgy, hogy holnaptól ő is óvodás lenne.
  • Én is szeretnék óvodás lenni! Játszani, meg az óvodában ebédelni és a kiságyban aludni. – sorolta lelkesen RongyJankó.
  • Értem, Szívem! – Anya leguggolt hozzájuk. – Értem, de nem lehet.
  • De miért? – kérdezte a két fiú szinte egyszerre.
  • Mert RongyJankó nem lehet óvodás.
  • De miért? Hiszen ő is olyan kicsi, mint én. – dacoskodott Milán.
  • Az embereknél szabályok vannak, hogy ki lehet óvodás. Lehet egy manót nem is vennének fel!
  • Ez nem igazság! – toppantott Milán. – Mindenkinek meg kéne engedni, hogy óvodás legyen!
  • És ha összehúzom magam? – kérdezte könnyes szemmel RongyJankó. – Én elférnék Milán ágyában is!
  • Igen, Anya. Mi egy ágyban is tudnánk aludni! – folytatta a győzködést Milán.

Anya a fiúkat elnézve szorító fájdalmat érzett a szíve tájékán. Olyan édesek és annyira szeretik egymást! – gondolta. – És hogy tudnak küzdeni!

  • Jól van fiúk! Holnap, ha beviszem Milánt az óvodában, akkor beszélek a vezető óvó nénivel, hogy lehetséges-e, hogy RongyJankóból óvodás legyen. Jó lesz így?
  • De jó Anya! Köszönjük! – és berohantak a fiúk a szobába, hogy megbeszéljék, mit fognak csinálni, ha majd mindketten ovisok lesznek.

Milán még visszafordult, átölelte Anyukáját és azt mondta: Szeretlek, Anya!

2. rész

RongyJankó orrát az ablaküveghez nyomta. Az üveg hideg volt. Az ablak hamarosan         párás lett. Ahogy RongyJankó nézte a szállingózó hópelyheket egy gondolat jutott az eszébe: Márpedig ő is óvodás lesz! A haditerve  a következő volt: Reggel mikor Milán indul az óvodába, ő bekucorodik az ovis hátizsákjába. Ő jól összehúzza magát és szuper titkosan lesz óvodás.

Ott az óvodában sima lesz az ügy. Bemegy a gyerekekkel a csoportba, észre se fogják venni.

Ezt, ahogy kigondolta, jónak is tartotta. Úgy felvillanyozta ez a terve, hogy még az se keserítette el, hogy az óvodából hazatérve Anya közölte, hogy a vezető óvónéninek még át kell gondolnia a helyzetet, miszerint egy kismanó járhat- e óvodába.

Reggel kiváló alkalom ígérkezett terve megvalósítására. A szülők elaludtak, későn ébredtek, így igencsak felgyorsultak a reggeli események: mosakodás, öltözködés, reggeli, fogmosás. RongyJankó nagyon készült rá, hogy ő, ma, ha bármi történik is, igenis óvodás lesz. Még éjszaka felöltözködött, nadrágzsebébe bepréselt két puha zsömlét és várt. Igaz reggelre egy kicsit bepilledt a nagy várakozásba, de sikerült elrejtőznie Milán ovis hátizsákjában.

Arra riadt fel, hogy csapódik egy kapuajtó. Ahogy kikukucskált a hátizsákból ismerősnek találta a környéket. Hiszen ez Milán óvodája! És milyen gyönyörű ebben a hóesésben!

Milán a Katica csoportba járt. Az öltöző ajtaján egy mosolygós katicalány fogadta a gyerekeket minden nap. Az öltözőben minden gyermeknek volt egy kis szekrénykéje kispaddal.

RongyJankó a hátizsákból kifigyelte, hogy Milán a megérkezése után szépen átöltözik. Leveszi a csizmácskáját, a menős ruháját és átöltözik ovis, játszós ruhába és felvesz egy tépőzáras ovis cipőt. Aztán a kismosdóban pisil és kezet mos.

Anya megvárja, majd bekíséri a csoportba. Az ajtó előtt leguggol hozzá, átöleli, megpuszilgatja. Milán még bújik egy kicsit, majd megfogja az elé érkező Katika óvónéni kezét.

RongyJankó csodálkozva nézi barátját: Milyen bátor! Nem is sír! – Pedig tudja, hogy bizony sírt az elején. Azt is tudja, hogy igazából attól félt, hogy soha, de soha többé nem látja majd az Anyukáját. Aztán a napok során megtapasztalta, hogy Anya mindig ott van mikorra megígéri, hogy értejön. Azt is megtanulta, hogy az óvónénik mindig kedvesek, mosolygósak, olyanok, mint Anya. Az óvónéni az ő ovis Anyukája. Ketten vannak. Katika néni és Margitka néni. És van egy dajka néni is Viki néni. Olyan jól érzi magát, hogy  Milán már nem is sír reggelente.

RongyJankó az egyik ámulatból a másikba esett. Az oviszsákból, ahova Milán a menős ruháit pakolta, figyelte az óvodai életet.

Játék szinte egész nap. Kézműveskedés, éneklés, futkározás az udvaron. Tízórai, ebéd és uzsonna – étkezés. Előtte utána kézmosás, kézmosáshoz sorbanállás. Ebéd után mindenki befekszik a kiságyba, ha szeretne alvókát vesz magához, s míg az óvó néni mesél, addig szépen alszanak.

Délutáni játék után Anya már ott is volt Milánért. Milán mosolygó arccal kitárt karokkal sietett elé, de hátrahőkölt, mikor meglátta Anya arcát, mert bár a szája mosolygott, a szeme bánatos volt, és piros a sírástól.

  • Mi történt Anya? – kérdezte ijedten Milán.
  • Eltűnt RongyJankó! Egész nap kerestem, de nem találtam sehol. Elmentem a kórházba, hogy nem- e történt vele baleset, aztán a rendőrségre is, bejelentettem az eltűnését. Nagyon aggódom! – és Anya újra sírva fakadt.

Milánka átölelte. Nem is tudta hirtelen mit mondjon. Neki, a gyermeknek ijesztő és félelmetes, ha így látja az Anyukáját.

  • Semmi baj. Nyugi. Minden megoldódik. – súgta Milán az Anyukája fülébe és ebben a pillanatban rájött, hogy most ő olyan, mint mikor az Anyukája vigasztalja őt.
  • Gyorsan felöltözöm és menjünk a játszótérre, hátha oda bújt el RongyJankó. – kezdte biztatni Anyát a fiú. – és ebben a pillanatban, ahogy elhúzta az ovis zsákjának cipzárját, megpillantotta RongyJankót összekucorodva, ahogy elaludt a fárasztó nap után.

Milyen fárasztó óvodásnak lenni! – mondta Milán Anyának és megkönnyebbülten, huncutul, RongyJankót nézve összenevettek.

 

3. rész

RongyJankó szerette a reggeleket: ahogy a nap ébredő sugarai még a redőnyökön át is bevilágítják a szobát. Szerette az ébredést, ahogy jólesően végignyújtózkodott az ágyban. És szerette azt is, hogy ilyenkor Milán köré fonta a puha kis kezét, aki álmában elmosolyodik és erősen magához öleli a kis manót. A tegnapi eltűnése után ez az ölelés még erősebbnek és még hosszabbnak tűnt, mint ahogy általában érezte.

Reggelente Milánnak nehéz az ébredés. A kisfiú elnyúlva alszik, ilyenkor még hihetetlenebbül vékonynak fest. Anya sokszor ébresztgeti míg a fiú magához tér. Az öltözködésben Anya még segít Milánnak. A reggeli nemcsak Milán kedvence. RongyJankó is nagyon szereti. Különösen a pelyhet tejjel. Vagy anélkül. Vagy a pelyhet pehellyel! Ez jöhet bármely napszakban, bármilyen mennyiségben!

Mosakodás, fogmosás, fésülködés – vigyázz, kész, indulás!

Ez a menet minden reggel.

Ma reggel Milánka a manót a kezében vitte az úton, egészen az óvodáig. Szerintem nem akarta, hogy RongyJankó, a legeslegjobb jóbarátja eltűnjön és hogy az Anyukája sírjon.

Az óvodában átöltöztek és megbeszélték, hogy RongyJankó szupertitkosan “újra” elbújik az oviszsákban.

Előző nap a manó megtanulta, hogy van néhány szabály, amit minden óvodásnak meg kell tartani.

  • Moss kezet, hogy ne legyél beteg! – étkezés előtt és után, WC használat előtt és után és ha bepiszkolódott.
  • Csak a saját holmidat használd! – A törölköződön, a poharadon, a fogkefén, a ruháidban ott az ovis jeled. Miláné a kisautó.
  • Mindig pakolj el magad után! A játékokat tedd vissza a helyére!
  • Ne bántsd a másikat! Az fáj neki! Ne beszélj csúnyán! Az nem szép és a szavakkal is lehet fájdalmat okozni. Ne légy tiszteletlen, a felnőttekkel sem.
  • Ha valamit nem értesz, kérdezz vissza nyugodtan!
  • Ha baj történt, szólj az óvónéniknek vagy felnőtteknek!

Igen ám, de RongyJankó nagyon elszánt volt, hogy ő óvodás lesz, ezért megragadta a pillanatot. Mikor kinyílt a csoportszoba ajtaja, egy szőke kislány ment a mosdóba, ő ott termett és beosont a félig nyitott ajtón. Volt ám meglepetés!

A gyerekek egyszerre elhallgattak, ahogy meglátták az ismeretlen jövevényt és köré sereglettek. Az óvónéni is abbahagyta az éneklést és a manó felé fordult.

  • Mi a neved? – kérdezte kíváncsian.
  • RongyJankó – szólta manó az öntudatos óvodások büszkeségével.
  • Hány éves vagy?

Ezt sajnos nem tudta pontosan és a manóéveket egyébként is máshogy számolják. Azt azonban hallotta a felnőttek beszélgetéséből, hogy az óvodásoknak legalább három évesnek kell lenni, ügyesen bilibe vagy WC- be pisilnek és kakilnak és szépen tudnak egyedül enni. Úgyhogy a kérdésre azt válaszolta, hogy: – Három!

  • Hol laksz?
  • Milánka ágyában, de nagyon szeretnék a Szivárványos Babaházba költözni.
  • Hogy hívják Anyukádat?
  • Hát Anyának! És a Tiedet?
  • Az enyémet Máriának – válaszolt mosolyogva az óvó néni.
  • És hogy kerültél ide RongyJankó?
  • Az úgy volt, hogy Milán oviszsákjában figyeltem, mi történik itt. De mivel tegnap megszöktem, ma már elhoztak ide. Úgy volt, hogy a zsákban leszek, de az már olyan uncsi volt, ezért inkább beszöktem. Nagyon szeretnék óvodás lenni! – RongyJankó lehajtotta a fejét – Lehetek?

Az óvó néni körbenézett és látta, hogy a kis csoport közelebb húzódik a manóhoz, szemük melegen csillogott.

  • Befogadjuk mára RongyJankót? – kérdezte a gyerekeket.
  • Igen! Igen! – harsogták kórusban az ovisok.
  • Rendben RongyJankó! A csoport befogad Téged mára. Ha jól viselkedsz, beszélek a vezető óvó nénivel arról, hogy óvodás lehess.

RongyJankó ugrott egyet a magasba, még a bokáját is összecsapta a levegőbe! Csak úgy csilingeltek a kis cipőjén lévő csengettyűk.

Az óvónéni egy labdát vett elő.

  • Most játszunk! Tanuljuk meg egymás nevét! Akinél a labda van odadobja valakinek és mondja annak a gyereknek a nevét. Ha nem tudja, akkor a többiek segítenek.

A játék elkezdődött. Vidámság, kacagás szűrődött ki a csoportszobából. A labdázás végére RongyJankó néhány gyerek nevét megtanulta.

Katika néni arra kérte a gyerekeket, hogy álljanak körbe és fogják meg egymás kezét.

  • Most pedig megtanulunk egy dalt!

“ Én kis kertet kerteltem,

Bazsarózsát ültettem,

Szél, szél fújdogálja

Eső, eső veregeti

Huss.”

 

A verssorokat mozgással kísérték.

Én kis kerteltem… – akkor leguggoltak.

Bazsarózsát ültettem – úgy csináltak, mintha virágokat ültetnének a földbe

Szél, szél fújdogálja – két kezet felemelték a fejük felé és jobbra- balra ringatták.

Eső, eső veregeti – a gyerekek a kezüket a magasból eresztették lefele, közben az ujjaikat mozgatták, mintha azok esőcseppek volnának.

És amikor az óvó néni azt mondta, hogy Huss! – széttárták a kezeiket és mindannyian egy jót mosolyogtak.

RongyJankónak először még nagyon figyelnie kellett, de aztán egyre ügyesebben ment. Az óvó nénik azt mondták, hogy nem baj ha hibázunk, nem szabad elkeseredni, legközelebb jobban fog menni.

És tényleg! Négyszer vagy ötször elgyakorolták és már RongyJankó is kívülről fújta ezt a kedves kis nótát.

Ezt a dalt énekelgette fürdés közben és lefekvés előtt is. Az új barátaira gondolt. De jó kis nap volt! Sokat játszott és az óvó nénik is megdicsérték milyen ügyes kis manó és milyen szépen viselkedett.